January 2nd, 2017

Kitálalok

Jó úttörő voltam. Ahol tudtam segítettem és ezzel így vagyok a mai napig.

Egy kisebb összeröffenésre voltam hivatalos. Nem voltunk többen kétszáz, kétszázötvennél.

A felszolgálók kezdtek egészen megbolondulni. Mégsem hagyhattam, hogy az elvadult indulatok eredményeképp bárki is megemelje magát a levesestálakkal, vagy esetleg a nyakunkba löttyintse a tartalmát, fejünkre ejtse a fasirtot, szétkenje a hátunkon a franciasalátát.

Miután egy tatárt megszégyenítő diszkrécióval asztaltársaim elfogyasztották a levesnek csúfolt forróvizet, arra vetemedtem, hogy mint rangidős összeszedem a tányérokat és elviszem a mosogatóhoz.

Hősies cselekedetemmel mozgalmat indítottam. A többi asztalnál ülők is követték példámat.

Folytattam Teréz anyát megszégyenítő alázattal végzett missziómat és most már kihordani is segítettem az ételt. Igyekeztem mindent úgy elosztani, hogy ,mindenkinek az összes étekből jusson, vagy legalábbis könnyen hozzáférjen, ha éppen azt kívánja meg. Többen meg is dicsértek az italok töltögetésénél, hogy akár pincérnek is elmehetnék.

Az utolsó fogás után, amikor már csak romok hevertek az asztalokon, ülve maradtam. Vártam, hogy most kivételesen más veti be magát.

Nem így történt. Nem más, hanem mindenki bevetette magát és megfogva saját tányérját, hosszú, de nem tömött sorokban elkacsáztak a mosogatóig.

Én csak ültem és ültem. Nem hittem a szememnek. Nem tudtam és ma sem tudom eldönteni, hogy ki volt a nagyobb hülye: én, aki belső indíttatásból tettem-vettem, vagy az összes többi, akik közül mindannyian képtelenek voltak legyőzni a gőgjüket és inkább egytől-egyig maguk vették kezükbe a "sorsukat".

"Csak nehogy másnak szívességet tegyek, csak nehogy hozzá kelljen érnem a másik tányérjához, csak nehogy más szívességet tegyen nekem, mert akkor le leszek kötelezve." -ki tudja mi járhatott az eszükbe és miért nem tépték ki órákkal azelőtt a kezemből a tányérokat, tálakat, palackokat, miért engedték meg, hogy elvigyem és elhozzam, szortírozzam és összeszedjem? Mit gondoltak? Ez a szolgáltatás része? Beavatott lennék és nem a kollégájuk?

Ugyanezt a kérdést szoktam feltenni, amikor lecsempészem a kukába, az ajtók elé kidobott szemeteszsákokat a házunkban. Egyszer, kétszer, ötször. Aki huszonéve ott lakik tudhatja jól, hogy ez nem természetes, mégis minden nap eljátsszuk, immár jó ideje. Ugyanígy tudhatták, akik a sajátjukat visszavitték, hogy nem természetes, amit csináltam. Nem kértek és nem kérésre tettem. Nem köszönték meg, ez viszont őket minősíti és az erőtlen próbálkozás hiánya is, hogy ugyan maradjak már egyszer én ülve.

Levontam-e valamilyen következtetést, tanulságot az esetből? Újat semmiképpen és hozzáteszem: sajnos.

  • Current Location: Hungary,
  • Current Mood: sad sad