Bonyolító (bonyolito) wrote,
Bonyolító
bonyolito

Nem kérdés, de felteszem

Mi az? Hetvenéves csinálja a húszéves nem?

Igen, a hólapátolás.

Olcsóbb a riasztások folytonos szajkózása és hasznosabb is, mint például a hosszú évekig végzett felkészülés a kontinentális éghajlaton amúgy nem szokatlan, nem meglepő csapadékformára, a hóra.

Tény, sikerült elérni azt, hogy herék, lusta dögök tömegével képződjenek, akiknek az időszámítása péntektől péntekig tart – ugyanis akkor kezdődik az úgynevezett buliiiiiiii – hajnalban fekszenek és délben sem kelnek, nem főznek, ebből kifolyólag nem is vásárolnak, tehát ki sem mozdulnak otthonról, magyarán szarnak ők arra, hogy az ember gyalogszerrel (sem) tud megtenni két métert bukdácsolás, csúszkálás nélkül.

Arról most nem kívánnék szólni, hogy milyen pózban képzelem el a hótakarításért fizetett állomány vezetőinek édesanyját egy bikaborjúval szoros kapcsolatban, de azt nem állom meg, hogy nyíltan ne küldjem el a picsába azokat a trehány, lusta, számító seggfejeket, akik képesek elnézni, ahogy idősek, szó szerint élethalál harcot vívnak a hóval, akárcsak egy sikosításmentesítetlen lépcsőn lecsúszva, akár a lapátolás közben zihálva.

Az is szexuálja szívgödrön a pénzért magát áruba bocsájtó édesanyját, aki az évekig lépcsőfeljárók alatt rohadó sót eltávolíttatta, a buszmegállókban elhelyezett homokot elvitette és ha már az aktív cselekedeteket számba vettem, még kísérletet sem tett, tesz arra, hogy kiadja az utasítást a hókotróknak, hogy gyí.

Fogalmam sincs kik a címzettjei a riasztásoknak, de az tudom, hogy sem a lakosok jelentős hányada – itt szeretném elismerésemet kifejezni a valószínűleg idegenszívű lakótársaimnak (hiszen a nemzethy vonal itt nem képviseltette magát), akikkel együtt nyomtuk az ipart a járdán ezidáig – sem az ún. felelősök nem azok. Valóban húsz centi hó borítja a tájat és valóban hideg van, hideg várható, ergo nem fogunk tudni mozdulni sem, mint, ahogyan már most sem tudunk.

Köszönöm, hogy elmondhattam és ezúton szeretnék nagyon hosszú életet kívánni az életerős, ámde roppant lusta fiataloknak, hogy szembesüljenek majdan a saját nevelésükkel, akik közül még ennyien sem fognak eszközt ragadni, hogy kiszabadítsák magukat, ha már az önkormányzatot, az államot ez végképp hidegen hagyja.

Tags: bunkóság, lustaság, nemtörődömség, trehányság
Subscribe

Recent Posts from This Journal

  • Szakértők

    Az adóhatóság vállalta, hogy felkérésre elkészíti adóbevallását a…

  • Kurátor

    A család második legifjabbja kérdezi tőlem, mit is csinál a kurátor, mit is jelent pontosan. Elmesélem,…

  • A párbaj

    - Ugyan-ugyan! - Ezt komolyan mondja? - Láttam én már karón varjút! - Én sem ijedek meg a saját…

  • Mózes megirigyelhette volna

    Íme egy cikk: Mondjuk úgy, hogy update. Azt tapasztaltam, hogy a beillesztett cikk nem nagyítható (egyszerűen)…

  • A sziget

    Miért megy valaki szigetre üdülni, ha csak fürdeni és napozni szeretne, holott ugyanezt megtehetné a szárazföldön is? Hangulat, szeszély,…

  • Ritkán ugyan, na de nem minden nap 18 éves az (ember) blog #LJ 18th anniversary

    Nem írok, nem írtam és nem fogok l'art pour l'art blogbejegyzést írni, de nem állhattam meg, hogy a…

  • Szeret, nem szeret, szeret, nem szeret

    A pedantériám fog a sírba vinni. Kellett nekem összerámolni, lapokat átnyálazni. Hát nem…

  • Felkészültek

    Tudjuk, mint a hóra és nem csak idén, hanem úgy általában. Ami engem egyedül megnyugtat, hogy a…

  • Javuló közbiztonság

    Mielőtt elvittem volna a szelektívbe az elmúlt hetek, hónapok újságait, még egyszer átfutottam őket.…

  • Post a new comment

    Error

    Anonymous comments are disabled in this journal

    default userpic

    Your reply will be screened

  • 0 comments