Bonyolító (bonyolito) wrote,
Bonyolító
bonyolito

Tallózó, avagy a válogatás válogatása

Az el nem olvasott, vagy csak felületesen átlapozott újságokat daráltam be az év utolsó napjaiban. Többnyire helyi lapokról beszélek; egyiküket sem nevezném nagy durranásnak. Kínlódnak egész évben a semmi témákkal, a megerőszakolt, felpumpált pótcselekvésüket pedig igyekeznek úgy beállítani, mintha az újságírásra hasonlítana.

Amit az év végén rendeztek, azonban minden képzeletemet felülmúlta, pedig az ugyancsak zabolátlan.

Ismétlés, ismétlés hátán, egészoldalas hirdetésekkel megvadítva. Innen-onnan összeszedegetett korábbi szövegtöredékek, minden műfajban, minden mennyiségben, minden koncepció nélkül.

A legizgalmasabb rovattá a gyászhirdetések váltak, csak annak a színhasználata nem elégítette ki minden igényemet.

Tiszta pénzkidobás - gondolhattam volna, ha nem lenne igaz mindez az évközi számokra is, az ember, meg minek ismételje magát.

Ennél lejjebb, már csak a Kulcs, a Lokál és a Miskolci Napló című politikai megrendesre "íródott" ingyenes lapok tudtak süllyedni, de ahogyan jeleztem ingyenesek és ha nem is pont ezért, de annyit is érnek. Lehet ingyenes is jó. Ezek speciel nem azok.
A legpocsékabb a kínlódást érezni minden oldalon, minden hasábban, minden sorban. Ugyanolyan kényszeredetten készültek ezeka fércszámok, mint amilyen kényszeredetten írtam ezeket a sorokat, erről a pocsék, de nem elhallgatható témáról.

De, hogy ne maradjon a kedves szája íze keserű, néhány pozitív tapasztalatról is beszámolhatok fenti újságok kapcsán: roppant jó nedvszívók, ezért különösen alkalmassá teszi őket, hogy eszközéül szolgáljanak ablakpucolásnak, kisemlős almának elkészítéséhez, valamit nem a nedvszívó hatása miatt, de jól lehet velük fűteni.

Mostanában pedig hideg napokat élünk.


Tags: igénytelenség, kínlódás, újságírás
Subscribe

Recent Posts from This Journal

  • Szakértők

    Az adóhatóság vállalta, hogy felkérésre elkészíti adóbevallását a…

  • Kurátor

    A család második legifjabbja kérdezi tőlem, mit is csinál a kurátor, mit is jelent pontosan. Elmesélem,…

  • A párbaj

    - Ugyan-ugyan! - Ezt komolyan mondja? - Láttam én már karón varjút! - Én sem ijedek meg a saját…

  • Mózes megirigyelhette volna

    Íme egy cikk: Mondjuk úgy, hogy update. Azt tapasztaltam, hogy a beillesztett cikk nem nagyítható (egyszerűen)…

  • A sziget

    Miért megy valaki szigetre üdülni, ha csak fürdeni és napozni szeretne, holott ugyanezt megtehetné a szárazföldön is? Hangulat, szeszély,…

  • Ritkán ugyan, na de nem minden nap 18 éves az (ember) blog #LJ 18th anniversary

    Nem írok, nem írtam és nem fogok l'art pour l'art blogbejegyzést írni, de nem állhattam meg, hogy a…

  • Szeret, nem szeret, szeret, nem szeret

    A pedantériám fog a sírba vinni. Kellett nekem összerámolni, lapokat átnyálazni. Hát nem…

  • Felkészültek

    Tudjuk, mint a hóra és nem csak idén, hanem úgy általában. Ami engem egyedül megnyugtat, hogy a…

  • Javuló közbiztonság

    Mielőtt elvittem volna a szelektívbe az elmúlt hetek, hónapok újságait, még egyszer átfutottam őket.…

  • Post a new comment

    Error

    Anonymous comments are disabled in this journal

    default userpic

    Your reply will be screened

  • 0 comments