Ritkán ugyan, na de nem minden nap 18 éves az (ember) blog #LJ 18th anniversary

Nem írok, nem írtam és nem fogok l'art pour l'art blogbejegyzést írni, de nem állhattam meg, hogy a 79. után a 80. posztom úgy szülessen meg, hogy mást sem tartalmaz, mint statisztikát.
18 éves lett a Livejournal és ennek örömére a saját blog eredményeit - vagy éppen eredménytelenségét -  megoszthatom egy ilyen kreálmányon keresztül. Szeretném mindazonáltal elkerülni a dicsekvésnek a látszatát is, hiszen bő egy esztendő alatt többet is írhattam volna, ha...de nem írtam és ez minden kifogásnál többet ér. Ennyi sikerült, de nem ígérem, hogy év múlva a 159. bejegyzés felett ugyanígy fogok érzelgősködni, azt azonban igen, hogy írásaim továbbra is kellemes felüdülést fognak jelenteni mindazoknak, akik ellátogatnak hozzám, vagy akik csak úgy belém botlanak.
Addig is, mindenkit éltessen az Isten sokáig!



#mylivejournal #lj18 #happybirthday

  • Current Location: Hungary,
  • Current Mood: happy happy

Szeret, nem szeret, szeret, nem szeret

A pedantériám fog a sírba vinni. Kellett nekem összerámolni, lapokat átnyálazni. Hát nem találtam egy újabb érdekességet!
Persze ez csak vicc, hiszen nem lehetett elmenni közel egy hónappal ezelőtt még amellett, hogy Miskolcon épül rabkórház, vagy nem épül, esetleg mégsem épül és az is lehet, hogy talán épül, de elképzelhető, hogy nem.

A tiszta és világos viszonyok megteremtése jelenlegi vezetésünk irányításának sarokköve, lételeme, enélkül el sem tudják a mindennapokat képzelni.

Mi igen.

Legalább kétszer, ha nem háromszor ennyi csiki-csuki variáció merült fel és nem csak az újságok hasábjain, hanem a helyi tévében, rádióban és az internetes portálokon is. Persze mindenki tudta a frankót. Egy ideig valóban úgy tűnt, hogy tényleg.


Aztán valakik szóltak, sőt odaszóltak, megerősítették, sőt kifejezetten üdvözítőnek találták, hogy a megyei kórház területén hozzanak létre egy rabkórházat. Én magam a csökött agyammal már azt sem értettem, miért kell elköltöztetni - egy újonnan felhúzott/felújított épületbe - egy kórházat, ahelyett, hogy a tökölit bővítenék ki. Szóval ment a csatározás, folyt a tinta s mire az ellenzék kimúlt befutott a következő hír.


A lényeg a kiszámíthatóságon és stabilitáson nyugszik. Fontos, hogy legalább a miniszterek egyet tudnak érteni, a kormánytagok nem nyúlnak át egymás fölött, vagy esetleg alatt. A helyi déligyümölcsös kompánia az addigi megmagyarázásával, megmagyarázkodásával csodák-csodájára felhagyott, máris nem tartotta üdvözítőnek a börtönkórház városba telepítését, viszont össztüzet lőtt az ellenzékinek tűnő képviselőkre, amiért az lett, amit most már ők is szerettek volna, sőt a polgármester is azt kérte, hogy ne legyen rabkórház, úgyhogy mindenki fogja be a mocskos pofáját és booooáááá!

Örülök, hogy az egyetértés megbonthatatlan és ennek a gyümölcsöző kapcsolatnak mi, lakosok ihatjuk meg a levét.
De nem a kifacsartat.
  • Current Location: Hungary,
  • Current Mood: angry angry

Felkészültek

Tudjuk, mint a hóra és nem csak idén, hanem úgy általában.



Ami engem egyedül megnyugtat, hogy a hó eltakarítására, az utak járhatóvá tételére fordítani elmulasztott pénzt, évről-évre hasznos, a közjót szolgáló célokra költik és biztosan el tudnának számolni vele, ha arra szükség lenne. Igaz, hogy egy hómunkás órabére meghaladná a 45000 Forintot és sót sem lehetne kilónként 5000 Forintnál olcsóbban beszerezni, de a hosszú és sikeres kormányzás záloga a pontos és tisztességes elszámolás. Ez pedig nálunk magától értetődő.
  • Current Location: Hungary,
  • Current Mood: angry angry

Javuló közbiztonság

Mielőtt elvittem volna a szelektívbe az elmúlt hetek, hónapok újságait, még egyszer átfutottam őket. Rendezgettem, pakolásztam és az ütötte meg a szememet, hogy a címlapok egyike sem nélkülözött valamilyen megyénket érintő bűncselekményt, vagy egyéb szörnyűséget - aminek szintén lehetnek büntetőjogi következményei - taglaló cikket. Hirtelen ötlettől vezérelve az alábbi kis videót szerkesztettem.



Tanulságok vannak, csak legyen mersze levonni azt annak, akinek van (volna) hatása ezen tendencia megváltoztatására.
Szeretném hangsúlyozni, hogy egy megyei napilap, az Észak-Magyarország címlapján szereplő cikkekből válogattam - igazából nem is kellett válogatnom - valamint csak azt tudtam figyelembe venni, amit leközöltek. Szabadon, már amennyire a sajtószabadság hazájában beszélhetünk szabad közlésről. A lap magát függetlennek vallja. Aki az elmúlt időszak sajtóeseményeit figyelemmel kísérte, tökéletesen tisztában van azzal, hogy a megyei lapok milyen önállósággal és függetlenséggel rendelkeznek.
Tallózásom tehát nem alkalmas az egész országra vonatkozó következtetések levonására, objektív vélemények kialakítására, ugyanakkor szenzációhajhászástól is mentes.
  • Current Location: Hungary,
  • Current Mood: frustrated frustrated
Tags: , ,

Picit mesélek

Fáj a derekam és a kezem szó szerint véresre tört a lapátolástól. Elismerem, nem minden nap végzek fizikai munkát, így a hűbelebalázsként végzett hóhányás kissé leamortizált.

Amiért mégis billentyűzetet ragadtam, annak célja nem a nyekergésem, hanem az emberi mélység és alávalóság megörökítése.

Sok autót kiszabadítottunk, hosszú járdaszakaszokat letakarítottunk, több szemeteskonténer úttestre húzását tettük lehetővé két nap alatt. Előzetes tapasztalataimról már itt http://bonyolito.livejournal.com/19303.html írtam.
Nem hittem, hogy az aljasság szivárványszínben még feltűnik előttem a hétvégén, de bekövetkezett az, amit nem is sejtettem.

Azt gondoltam, hogy a kiásott parkolóhelyekért harc alakul ki, kiváltképp azok között, akik olyan lusták voltak, hogy az ablaktörlő lapátjukat sem hajtották fel, nemhogy egy métert is ástak volna. Pedig, ha miden autós, csak azt a négy négyzetmétert tisztította volna meg, amin áll, vagy ahová állni készül…! Talán tíz percbe is beletellett volna, lapát nélkül a fél kezét hátrakötve pedig fél órába. Tudom, hogy csodák nincsenek, minden maradt hát a régiben, havasan. Azt gondolom mondanom sem kell, hogy mindenféle szívfájdalom nélkül foglalták el a lusta, trehány disznók az előkészített „állásokat”. Nem álltam meg, hogy egyikőjüket meg ne szólítsam és ne adjak hangot a pofátlansága felett érzett elégedetlenségemnek. Tudják mit mondott? Tudomása szerint nem bérelt helyen állt és ezzel nem is állított valótlanságot.

Volt nálam egy lapát és attól tartanunk nem kell, hogy a tavaszi hóolvadás előtt előkerült volna a holtteste, mivel városunk arra hivatott szolgálatai az égegyadta világon semmit sem foglalkoznak az akadálymentesítéssel, így a mi utcánkban még sokáig fog ingyenes jégpálya üzemelni és ezt talán ő is megsejtette, mert beszélgetésünk hamar kifulladt.

Nem pont ezekkel a szavakkal, de én arról tájékoztattam, hogy nem láttam egyik nap sem, hogy itt, vagy ott, esetleg amott tüsténkedett volna hófronton. Kérdésemre válaszul öt centit nem takarított le és itt jött a következő briliáns válasz; hiszen nincs bérelt helye neki se, így nincs is hol takarítania. A beszélgetésnek – ami a felületes szemlélő számára üvöltözésként hathatott – ezen a pontján tájékoztattam arról a nem elhanyagolható tényről, hogy hozzánk hamarosan vendégek érkeznek, ezért úgy érezzük, egy autónyi helyet illik felszabadítanunk. Magyarán csak azért ásunk, hogy másét ne vegyük el. Nem hiszem, hogy megértette a patkányarcú köcsög, ezért további szép napot kívántam neki, majd gyönyörködve könnyű indulásában még integettem is neki a lapáttal.

Miközben a fent meghatározott tartalék parkolóhelyet kapargattuk, befordult a tükörjéggel borított utcánkba egy tulok. Autóban ült és elvesztette az uralmát a jármű felett. Ez nem volt másnak köszönhető, mint az eszeveszett sebességnek, amivel egy derékszögű kanyart igyekezett bevenni, ámde tökéletesen tudnia kellett, hogy két km/h sebességgel is járhatatlan az út, mivel zsákutcában történt, ahová egyszer be, most pedig kihajtani igyekezett, most viszont legalább a tízszeresével közlekedett és a fizikát nem verheti át. Neki is integettem a lapáttal szélvédő magasságban.

Pár perc múlva értelemben vele teljesen megegyező, immár kétszemélyes duó vágta le ugyanazt. Azt járt a fejemben, hogy ezt Lillafüreden is megcsinálhatták volna, mert vékony a szalagkorlát, mély a Hámori tó, viszont a hideg segít a szerveik konzerválásában, így nagyobb eséllyel lettek volna átültethetőek, ha valamilyen szerencse folytán a vastag jégpáncélt átszakítva a vízbe fulladnak. Fiatalok volta, így biztos sok ember életét megmenthették volna. Na nem baj, majd máskor.

A kedvenc sztorim viszont egy nappal korábbra datálódik. Az egyik kedvenc gyűlölt és méltán megvetett lakótársam az autója mellől olyatén módon kívánta a havat elhányni, hogy az mind az úttest képzeletbeli felezővonalára esett. Már derékmagasságban állt a hóbarikád, amikor vázoltam neki az „út szélén jobb helye lesz annak, szomszéd” opciót. Mivel tudtuk és láttuk is rajta, hogy tökéletesen idióta, többen nekiálltunk áthányni, amit ez az ökör egy helyre hordott. Már majdnem elkészültünk, amikor körbepillantva azt tapasztaltuk, hogy az érintett nincs a körünkben. Fogta magát és távozott. Se szó, se beszéd.

Sem a többfunkciós svájci bicskám, sem egy rozsdás kés nem volt a kezem ügyében, hogy tökön szúrjam magamat, így esélyes, hogy azt a jövőben rendeltetésszerűen fogom tudni használni, de az is biztos, hogy ha elmúlnak testi bajaim és addig a hó is tartja magát, biztos, hogy betemetem az autóját.

Azt mondják, hogy ez gyerekes? Meglehet, de mit tegyek, ha egyszer „...gyermek vagyok, gyermek lettem újra!”

  • Current Location: Hungary
  • Current Mood: angry angry

Nem kérdés, de felteszem

Mi az? Hetvenéves csinálja a húszéves nem?

Igen, a hólapátolás.

Olcsóbb a riasztások folytonos szajkózása és hasznosabb is, mint például a hosszú évekig végzett felkészülés a kontinentális éghajlaton amúgy nem szokatlan, nem meglepő csapadékformára, a hóra.

Tény, sikerült elérni azt, hogy herék, lusta dögök tömegével képződjenek, akiknek az időszámítása péntektől péntekig tart – ugyanis akkor kezdődik az úgynevezett buliiiiiiii – hajnalban fekszenek és délben sem kelnek, nem főznek, ebből kifolyólag nem is vásárolnak, tehát ki sem mozdulnak otthonról, magyarán szarnak ők arra, hogy az ember gyalogszerrel (sem) tud megtenni két métert bukdácsolás, csúszkálás nélkül.

Arról most nem kívánnék szólni, hogy milyen pózban képzelem el a hótakarításért fizetett állomány vezetőinek édesanyját egy bikaborjúval szoros kapcsolatban, de azt nem állom meg, hogy nyíltan ne küldjem el a picsába azokat a trehány, lusta, számító seggfejeket, akik képesek elnézni, ahogy idősek, szó szerint élethalál harcot vívnak a hóval, akárcsak egy sikosításmentesítetlen lépcsőn lecsúszva, akár a lapátolás közben zihálva.

Az is szexuálja szívgödrön a pénzért magát áruba bocsájtó édesanyját, aki az évekig lépcsőfeljárók alatt rohadó sót eltávolíttatta, a buszmegállókban elhelyezett homokot elvitette és ha már az aktív cselekedeteket számba vettem, még kísérletet sem tett, tesz arra, hogy kiadja az utasítást a hókotróknak, hogy gyí.

Fogalmam sincs kik a címzettjei a riasztásoknak, de az tudom, hogy sem a lakosok jelentős hányada – itt szeretném elismerésemet kifejezni a valószínűleg idegenszívű lakótársaimnak (hiszen a nemzethy vonal itt nem képviseltette magát), akikkel együtt nyomtuk az ipart a járdán ezidáig – sem az ún. felelősök nem azok. Valóban húsz centi hó borítja a tájat és valóban hideg van, hideg várható, ergo nem fogunk tudni mozdulni sem, mint, ahogyan már most sem tudunk.

Köszönöm, hogy elmondhattam és ezúton szeretnék nagyon hosszú életet kívánni az életerős, ámde roppant lusta fiataloknak, hogy szembesüljenek majdan a saját nevelésükkel, akik közül még ennyien sem fognak eszközt ragadni, hogy kiszabadítsák magukat, ha már az önkormányzatot, az államot ez végképp hidegen hagyja.

  • Current Location: Hungary,
  • Current Mood: angry angry

Meanwhile in Hungary

Elérkezett a december, minden hónapok közül a legalkalmasabb a földmunkákhoz, építkezésekhez, aszfaltozáshoz és betonozáshoz.

Egyre fogyatkozó városunkban is megnőtt az igény a járható, pormentes utakra. Nosza, miért is halogatnák tovább, ha már egész évben sikerült, nekiláttak aszfaltozni. Legalább  - amerre én közlekedem - hat ugyancsak forgalmas útszakaszon kezdtek egyszerre túrni és fúrni. Ezeken még a mai napig nem lehet normálisan járni a kint felejtett elkerülő táblák, kisebb-nagyobb megmaradt kátyúk, aszfalthiányok miatt, de a gumisoknak is meg kell élniük valamiből.

A kedvencem egy komplett csőhálózat csere, vagy metróépítés, mert bizony azt felülről eldönteni nem lehet. Azt viszont igen, hogy befelé folyik a beton, kifelé, az úttestre a víz.

Biztos másnak is feltűnt már, hogy repkednek a nuszok, de nem csak az utóbbi napokban, hanem immár több hete. Egy kis fizika feladvány: mi történik, ha vizet engedünk az aszfaltra 0 Celsius alatti hőmérséklet esetén?

A helyes választ beküldők kérem mellékeljenek öt Forintocskát a borítékan, annak a családnak, autóvezetőnek a megsegítése céljából, akit ettől az "építkezéstől" nem messze törtek ronggyá, illetve gázoltak el, a jégpályává változott úttesten.

Hoppá, elszóltam magam!

Egyébként úgy kell nekik, hiszen biztosan nem az út és látási viszonyoknak megfelelően vezettek. Hogy miként kell vezetni jeges úton és mit érdemel az a bűnös, aki hagyja járhatatlanná tesz belvárosi utakat, azt döntse el a Mennyei Atya, mert itt a földön nagyon úgy néz ki, hogy senki nem fogja!


A videón nem a cikkben szereplő helyszín látható
  • Current Location: Hungary,
  • Current Mood: angry angry

Tallózó, avagy a válogatás válogatása

Az el nem olvasott, vagy csak felületesen átlapozott újságokat daráltam be az év utolsó napjaiban. Többnyire helyi lapokról beszélek; egyiküket sem nevezném nagy durranásnak. Kínlódnak egész évben a semmi témákkal, a megerőszakolt, felpumpált pótcselekvésüket pedig igyekeznek úgy beállítani, mintha az újságírásra hasonlítana.

Amit az év végén rendeztek, azonban minden képzeletemet felülmúlta, pedig az ugyancsak zabolátlan.

Ismétlés, ismétlés hátán, egészoldalas hirdetésekkel megvadítva. Innen-onnan összeszedegetett korábbi szövegtöredékek, minden műfajban, minden mennyiségben, minden koncepció nélkül.

A legizgalmasabb rovattá a gyászhirdetések váltak, csak annak a színhasználata nem elégítette ki minden igényemet.

Tiszta pénzkidobás - gondolhattam volna, ha nem lenne igaz mindez az évközi számokra is, az ember, meg minek ismételje magát.

Ennél lejjebb, már csak a Kulcs, a Lokál és a Miskolci Napló című politikai megrendesre "íródott" ingyenes lapok tudtak süllyedni, de ahogyan jeleztem ingyenesek és ha nem is pont ezért, de annyit is érnek. Lehet ingyenes is jó. Ezek speciel nem azok.
A legpocsékabb a kínlódást érezni minden oldalon, minden hasábban, minden sorban. Ugyanolyan kényszeredetten készültek ezeka fércszámok, mint amilyen kényszeredetten írtam ezeket a sorokat, erről a pocsék, de nem elhallgatható témáról.

De, hogy ne maradjon a kedves szája íze keserű, néhány pozitív tapasztalatról is beszámolhatok fenti újságok kapcsán: roppant jó nedvszívók, ezért különösen alkalmassá teszi őket, hogy eszközéül szolgáljanak ablakpucolásnak, kisemlős almának elkészítéséhez, valamit nem a nedvszívó hatása miatt, de jól lehet velük fűteni.

Mostanában pedig hideg napokat élünk.


  • Current Location: Hungary,
  • Current Mood: amused amused

Kitálalok

Jó úttörő voltam. Ahol tudtam segítettem és ezzel így vagyok a mai napig.

Egy kisebb összeröffenésre voltam hivatalos. Nem voltunk többen kétszáz, kétszázötvennél.

A felszolgálók kezdtek egészen megbolondulni. Mégsem hagyhattam, hogy az elvadult indulatok eredményeképp bárki is megemelje magát a levesestálakkal, vagy esetleg a nyakunkba löttyintse a tartalmát, fejünkre ejtse a fasirtot, szétkenje a hátunkon a franciasalátát.

Miután egy tatárt megszégyenítő diszkrécióval asztaltársaim elfogyasztották a levesnek csúfolt forróvizet, arra vetemedtem, hogy mint rangidős összeszedem a tányérokat és elviszem a mosogatóhoz.

Hősies cselekedetemmel mozgalmat indítottam. A többi asztalnál ülők is követték példámat.

Folytattam Teréz anyát megszégyenítő alázattal végzett missziómat és most már kihordani is segítettem az ételt. Igyekeztem mindent úgy elosztani, hogy ,mindenkinek az összes étekből jusson, vagy legalábbis könnyen hozzáférjen, ha éppen azt kívánja meg. Többen meg is dicsértek az italok töltögetésénél, hogy akár pincérnek is elmehetnék.

Az utolsó fogás után, amikor már csak romok hevertek az asztalokon, ülve maradtam. Vártam, hogy most kivételesen más veti be magát.

Nem így történt. Nem más, hanem mindenki bevetette magát és megfogva saját tányérját, hosszú, de nem tömött sorokban elkacsáztak a mosogatóig.

Én csak ültem és ültem. Nem hittem a szememnek. Nem tudtam és ma sem tudom eldönteni, hogy ki volt a nagyobb hülye: én, aki belső indíttatásból tettem-vettem, vagy az összes többi, akik közül mindannyian képtelenek voltak legyőzni a gőgjüket és inkább egytől-egyig maguk vették kezükbe a "sorsukat".

"Csak nehogy másnak szívességet tegyek, csak nehogy hozzá kelljen érnem a másik tányérjához, csak nehogy más szívességet tegyen nekem, mert akkor le leszek kötelezve." -ki tudja mi járhatott az eszükbe és miért nem tépték ki órákkal azelőtt a kezemből a tányérokat, tálakat, palackokat, miért engedték meg, hogy elvigyem és elhozzam, szortírozzam és összeszedjem? Mit gondoltak? Ez a szolgáltatás része? Beavatott lennék és nem a kollégájuk?

Ugyanezt a kérdést szoktam feltenni, amikor lecsempészem a kukába, az ajtók elé kidobott szemeteszsákokat a házunkban. Egyszer, kétszer, ötször. Aki huszonéve ott lakik tudhatja jól, hogy ez nem természetes, mégis minden nap eljátsszuk, immár jó ideje. Ugyanígy tudhatták, akik a sajátjukat visszavitték, hogy nem természetes, amit csináltam. Nem kértek és nem kérésre tettem. Nem köszönték meg, ez viszont őket minősíti és az erőtlen próbálkozás hiánya is, hogy ugyan maradjak már egyszer én ülve.

Levontam-e valamilyen következtetést, tanulságot az esetből? Újat semmiképpen és hozzáteszem: sajnos.

  • Current Location: Hungary,
  • Current Mood: sad sad

Felnőttem. Újra.


Előfizetői akcióra lettem figyelmes egy általam kedvelt hetilapban. Elméletileg már lekéstem róla, de máskor is előfordult már egy-két napos csúszás esetén, hogy elfogadják a jelentkezésemet.

Nem akartam addig az egész procedúrába belefogni, amíg meg nem győződtem, hogy rugalmasan állnak-e a kérdéshez. Arra már nem maradt idő, hogy ímélezgessünk, ezért a feltüntetett telefonszámot tárcsáztam és...nem vette fel senki. Először nem kapcsolt, aztán egy női hang arról tájékoztatott, hogy minden munkatársuk foglalt és az előre látható várakozási idő több, mint három perc.

Micsoda forgalom lehet – gondoltam magamban, mintha csak a Times, vagy a Le Figaro szerkesztőségét hívtam volna. Aznap nem állt módomban többet próbálkozni.

Másnap reggel telefonálással kezdtem, volna, ha nem ugyanez az üzenet fogadott volna. Később megismételtem a hívást és gondoltam, kerül, amibe kerül én kivárom azt a több mint három percet. Akkor még nem tudtam, hogy a több, mint három perc akár egy óra, sőt akár egy hét is lehet.

Hat perccel később letettem a kagylót. Nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az év utolsó csonka hetében már nem dolgoztak.

Hogy miért nem erre utaló hangüzenetre állították az üzenetrögzítőt, nincs verzióm, de az biztos, hogy a problémakezelésük egyedi.

Olyannyira egyedi, hogy azon gondolkodtam, ha már az elején ilyen nyitottan, ötletesen és az ügyfelek iránt elkötelezetten végzik a munkájukat, akkor mit várhatok a későbbiekben, ha netalán egyszer-másszor igazi gondom akadna.

Nem lettem előfizetőjük, de megkockáztatom, hogy az újságosnál sem fogom többet keresni a lapjukat.

Büszkeség? Önérzet? Talán mindkettő, talán egyik sem, de ha nekem fel kellett nőnöm, akkor szeretném azt tapasztalni, hogy a „világ” sem marad gyermekded. Ha pedig igen, akkor játsszon! Játsszon azzal, akivel egyidős!


forrás:pixabay.com
  • Current Location: Hungary,
  • Current Mood: apathetic apathetic